A Csevej Immánuel 25. vendége Kepe Róbert a Fedél Nélkül és Menhely Alapítvány vezető munkatársa volt, mivel a műsor minden évben – a Kellár F. János Immánuel által életre keltett OLTALOMB nevű kezdeményezés keretein belül – bemutat és támogat egy szervezetet. Egy adott társadalmat, civilizációt jól jellemez és minősít, hogy miként viszonyul és hogyan bánik rászoruló polgáraival. Az előadás folyamán szó esett az egyén és a tömeg hajlandóságáról és szemléletéről, illetve egy hajléktalan költő saját verseit is előadta.
Az esten közreműködött: Sárközi László.
A szolidaritásnak kell nőnie és akkor már minden sokkal jobb lesz.